A sors iróniája, hogy fülhallgatóm már-már dühítő sistergésének köszönhetően újabb sistergésre voltam kénytelen váltani egy álmosodó buszpályaudvaron. Kulturális sistergésre. Mármint kulturálisnak szánt sistergésre. Az atmoszférateremtést azonban egy szöszből és porból álló miniatűr ördögszekér végiggurulása hajtotta végre, melyet Ady röhögő szele hajtott a hidegen burkolt ugaron.
Úgyhogy lehet, hogy nem is teljesen véletlenül sikerült elkapnom két fiatal beszélgetését arról, hogy milyen a jó könyv. Egyikük szerint jó könyv az, ahol például kutatnak valamit és a végén azt megtalálják, mert a vége a legfontosabb a könyvnek. Ha a vége nem jó, akkor az egész könyv már feleannyira se tetszik neki és a könyvnek kötelező happy enddel végződnie, hogy az jó legyen.
Ez nettó hülyeség. Persze ízlés kérdése, hogy ki mit miért szeret, vagy mitől tud szeretni, de alapból a felvetésnek semmi értelme. Nincs jó könyv. Nincs jó vers. Nincs jó film. Nincs jó zene. Amíg nincs olyan objektív összehasonlítási módszer valamilyen témában, amelynek két képviselője közül vitathatatlanul ki lehet jelenteni egyikről, hogy az jobb mint a másik, addig nem érdemes arról beszélni, hogy jó-e vagy sem.
De lehet, sőt érdemes vitatkozni a konkrét érveléssel, a "vitapartner" is megpróbálta: miért, a Gyűrűk Uráról meg tudod mondani, hogy jó vagy rossz a vége?
Válaszul valami zavaros történetleírást kapott egy másik könyvről, amiben volt sugárfertőzés, metróalagutak, fegyvertöltény fizetőeszközként stbstb. Ennek a regénynek a vége nem annyira jó, mert a hős ugyan elbukik, bár nem hal meg, ami viszont már katasztrofális könyvet eredményezett volna. Számomra teljesen lényegtelen, hogy melyik könyvről volt szó, a címe ugyanis nem derült ki vagy csak nem figyeltem eléggé.
Tehát szerinte a Pál utcai fiúk egy fos. A Rómeó és Júlia labdába se rúghat. A Tíz kicsi négerben meg főhős sincs, nemhogy még el is bukjon... az a könyv már keletkezésekor halálra volt ítélve. Ha mozgóképről beszélünk, a Breaking Bad pedig nem másról szól, minthogy hogyan készítsünk 5 évadnyi szart, hiszen még a címe is azt jelenti, hogy rossz útra térni. Az Ember tragédiája is címében hordozza hitványságát, de még számtalan példa van haszontalan műalkotásra.
Bukással is lehet értéket teremteni, igazságot mondani. Bukással is lehet valamire jutni. A művészetekben mindenképp. Mint ahogy az olvasottság bukásával meg lehet mondani azt is, hogy idióta-e vagy.
Nem elég olvasni. Nem elég művészetet fogyasztani. Amíg nincs a fogyasztás mögött ész, addig rohadtul nem elég. Nincs jogom más ízlése fölött ítélkezni, de a folyamatos és kikövetkeztethető elégedettség katalizálja a művészetek sorvadását, lásd a kortárs zenében (évente vagy még ritkábban változik a hangszerelési trend, remélem nem csak nekem tűnt fel) vagy filmművészetben (3-szor 3 órás Hobbit film? Egy 250 oldalas gyerekkönyvről beszélünk!). Bár ez már csak felesleges ujjkoptatás, mert mi itt, a Kárpát-medencében, Európa jobb kamrájában még a szarral is meg vagyunk elégedve, és most a politikai rendszerünkre, főleg annak résztvevőire gondolok.
Tehát nincs se jó, se rossz alkotás. Tényleg csak olyan van, ami tetszik vagy nem tetszik, de ennek csak olyan tagmondat előtt van értelme, ami a mert szóval kezdődik.
De mi a helyzet a happy enddel?
A faszért maradt életben Batman. A legnagyobb ziccert hagyták ki ezzel a béna, viszont ízig-vérig Chris Nolani húzással. Egy szerethető hőst megbuktatni egészséges és nem ritka dolog. Egy szerethető hőst kinyírni végtelenül tökös dolog. Ha már amúgy is a Batmanről van szó, zseniális végkifejlet lett volna, ha Batman felrobban az atombombával a segge alatt és nem egy mondvacsinált megoldással menekül meg. Bár az egész filmet áthatja a hangulat ingadozása, a végét tényleg nagyon elszúrták. Mi értelme van Batmannek, ha halhatatlan? Ennek a befejezésnek az volt a tanulsága, hogy ha van elég lóvéd, akkor az atomgombából is vigyorogva térsz vissza a képkockába. Nincs zsé=shit happens.
Ez persze nem jelenti azt, hogy minden happy end rossz (a Gyűrűk Ura vége szerintem tök fasza, persze nem a filmben, mert az sajnos röhejes lezárást kapott) csak éppen valamit mondani kell vele, a GyU esetében azt, hogy a gonoszt csak úgy tudod legyőzni, ha lefegyverzed. Mondjuk jellemző, hogy valami, ami happy enddel végződik no shit, Sherlock kategóriájú mögöttes tartalmat kap, de ettől most tekintsünk el.
És mire ezen gondolatok visszhangja elcsendesült, az Ugaron már a röhögést se lehetett hallani a Coelho idézetek fehér zajától.
